2015. július 4., szombat

Zoltán Erika a nyarat is munkával tölti

Zoltán Erika életében pályafutása kezdete óta nincs megállás. A fellépések mellett rengeteg a tennivalója. Férjével közösen vezetik immár 25. éve a máig hatalmas sikerrel működő ECDS tánciskolát, amely az ország különböző pontjain megtalálható. A nyár elején egy közös gálát szerveztek a csoportoknak, ahol mindenki bemutathatta az idei évben tanult koreográfiákat. Nem csak a tánciskola vezetésében van a toppon, hiszen a nemrég megjelent lemeze egyik sikeres és hangulatos nyári dalához készíti a legújabb videóklipjét. 

ECDS TÁNCISKOLA 25. ÉVZÁRÓ GÁLÁJÁT ÜNNEPELTÉK 
Június 14-én hagyományokhoz híven a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Központ adott otthon a 25. ECDS Tánciskola Évzáró Gála előadására. A jubileumát ünneplő tánciskola hálózat több csoportja összegyűlt ezen a napon, hogy egy egész délutánt átölelő előadás sorozatban bemutassák a 2014/2015 évben tanultakat. A közönség igen színvonalas és sokszínű táncos produkciókat láthatott ezen a délutánon. 

A rendezvény megnyitásaként az Emerton díjas énekesnő, a tánciskola vezetője és megálmodója Zoltán Erika és férje Kátai Róbert a „Szívünkből szólt” című szerzeményüket adták elő a közönségnek. Ezután a táncos produkciók következtek. A színpadon láthattunk egészen apró gyermekektől kezdve, profi táncosokig rengeteg tehetséges fiatalt. „Ennél jobban nem is zárhattuk volna le ezt a tanévet. Ismét a legbüszkébb Tanár néni vagyok, köszönöm nektek!” – vallott közösségi oldalán Zoltán Erika nagylánya Kátai Zoé, aki szintén a tánciskola egyik kiemelt és nagyszerű oktatója. 

Ugyan lezárult egy év a tánciskola történelmében, de ettől függetlenül a táncos kedvű fiataloknak nem kell elkeseredni, hiszen az ECDS még a nyárra sem áll le. Mint a legtöbb iskolában, így itt is beköszönt a nyár és a táborozási lehetőségek. Augusztus elején a növendékek egy hetes táborozásban vehetnek részt, ahol mint mindig, most is a tánc kapja a főszerepet. 

VIDEÓKLIPJÉBEN IS KISÜT A NAP 
A tánciskola vezetése, és a rengeteg fellépés mellett, Zoltán Erikának nem sok ideje marad a pihenésre. Legutóbbi megjelent videóklipjében DJ. Dominiqueal, Csepregi Évával és férjével, Kátai Róbertel készült „Szívünkből szólt” című dala hatalmas sikert aratott. Ez abból is adódik, hogy az énekesnő még mindig bomba formában van. A megjelent videóklip is hatalmas nézettséggel bír a legnagyobb videómegosztó portálon. 

Tudhatjuk, hogy Erika pályafutása alatt sosincs megállás. Ezt bizonyítja a közösségi oldalán megjelent poszt is, miszerint pár napon belül egy teljesen új videóklippel ajándékozza meg a rajongóit. Eleinte azt tervezték, hogy a „Szívünkből szólt” című lemezen megjelent „25 év” című számból készítik el, de végül a „Süt a nap” című dalra esett a választás. A készülő klip rendező-operatőre Tabár Pisti, aki a dal szerzője is egyben. Zoltán Erika a blogunknak boldogan árulta el, hogy azt az ígéretet kapta, miszerint a jövő hét folyamán befejeződnek a munkálatok. Már nem kell sokat várni a debütálásig sem, ami a Slágeren lesz megtekinthető a nagyközönség számára. De, hogy pontosan mit keres rózsaszín limuzin a videóklipben? - Azt még egyenlőre nem sikerült kiderítenünk! Abban viszont már biztosak lehetünk, hogy egy igazán nagyszerű nyári slágert köszönthetünk. 

S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése