2016. november 22., kedd

Zoltán Erika 30 éves Jubileumi nagykoncertre készül

2017. Március 11-én kerül megrendezésre Zoltán Erika Jubileumi nagykoncertje, hiszen az énekesnő pályafutásának 30. évfordulóját ünnepli. A 30 év – 30 dal elnevezésű nagyszabású rendezvény lebonyolításához a SYMA csarnok ad otthont. A teljesen egyedülálló és különleges estén, a rég elfeledett dalok mellett, olyan örökzöld slágerek is felcsendülnek, mint a „Szerelemre születtem” vagy a „Casanova”. 


Zoltán Erika az 1986-ban megrendezésre kerülő Interpop Fesztivál óta, sikert sikerre halmozva lépked előre. Az évek alatt számtalan díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, így talán nem meglepő, hogy az ország egyik legkedveltebb előadójaként tartják számon. Már szinte nincs olyan hely az országban, ahol nem lépett volna színpadra. A tervek szerint, a 30. Jubileumi koncertje minden eddigi fellépését felülmúlja. A régi népszerű slágereket felidézve, a koncertre látogatók újra a 90’s években találhatják magukat. A szervezők hatalmas hangsúlyt fektetnek arra, hogy a jó hangulat mellett, a tökéletes hang és fénytechnika tegye igazán emlékezetessé az estét. 

Javában zajlanak az előkészületek 
Már most elkezdték az előkészületeket, hogy méltóképp megünnepeljék ezt a hatalmas jelentőséggel bíró eseményt. A megszokott módon, az ECDS tánckar is jelen lesz, emellett több sztárvendég fellépésére is számíthatnak a látogatók. A napokban lezajlott Jubileumi nagykoncert első zenekari megbeszélésén jelen volt Bardóczy Gyula, a Neoton Familia egykori legendás dobosa. Az együttesben eltöltött 10 év alatt sikerült megszereznie azt a szakmai elismerést, amit most az Old Boysban tud kamatoztatni, és valószínűleg Zoltán Erika 30. Jubileumi koncertjén is hallhat a közönség. A többi sztárvendég nevét még titok övezi. 

Nyerj páros belépőt a nagykoncertre 
Zoltán Erika a Jubileumi koncert kihirdetésével egybekötve, egy nagyszerű nyereményjátékra invitálta a rajongóit. A felhívás szerint, Budapesten – Januártól már az ország egész területén – kihelyezett óriásplakátokkal a háttérben kell egy szelfiet készíteni. A felvételek beküldésére a közösségi oldalán van lehetőség, ahol a felhívás alatti posztban, komment formájában juttathatják el az énekesnő számára. A sorsolás december 11-én lesz. A legjobb fényképet beküldő pályázó egy páros belépőjeggyel gazdagodik a nagyszerű showra. 


 A jegyvásárlásról bővebb információt december elején, az énekesnő közösségi oldalán olvashatnak az érdeklődők!

S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése