2015. május 5., kedd

Ivanova Daniela álma minden fellépésén valóra válik

Korábbi cikkünkben már olvashattatok az „Egy hídon szállunk” elnevezésű kezdeményezésről, melynek célja, hogy a láthatatlan falat ledöntse a fogyatékkal élő, és a nem fogyatékkal élő művészek között. A Pop-hopp Extra csapata is kilátogatott erre a nagyszabású rendezvényre. Rengeteg elképesztő produkciót láthattunk ezen a délutánon. Első körben szeretném bemutatni nektek azt a csodálatos énekesnőt, aki előadásával rengeteg embernek könnyeket csalt a szemébe.. aki hatalmas kitartással, és őszinte szívvel küzd az álmaiért! Ő Ivanova Daniela, kerekesszékes énekesnő.

Daniela (művésznevén Lena) muzikális családban nevelkedett. Már gyermekkorában arról álmodozott, hogy sikeres énekesnő válik belőle. Úgy gondolja, hogy a kerekesszék számára nem akadály céljai elérésére, sőt néha előnnyel is szolgál.. mindenesetre próbál mindent a lehető legpozitívabban látni. Az összes fellépése emlékét őrzi a szívében, és nagy örömmel tölti el, ha dalaival elvarázsolhatja a közönséget.

Május 3-án a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban megrendezésre kerülő összefogás egyik szervezője, és fellépője volt. Főként feldolgozás dalokat hallhattunk az előadásában. Külföldi előadók slágerei mellett, elhangzott Kovács Kati „Úgy szeretném meghálálni” című dala, amit kifejezetten az anyukáknak és a nagymamáknak szánt Anyák napja alkalmából. Ez volt az a pillanat, amikor a közönség soraiban rengeteg embernek könnybe lábadtak a szemei. Tudjátok, hogy az énekesnő miként vélekedett erről az összefogásról? Milyen érzéssel töltötte el, hogy Klajkó Szandrával adhatták elő a kezdeményezés himnuszát? Riportunkban erre is választ kaphattok!


A felvétel helyszíne: Pesterzsébet, Csili Művelődési Központ

S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése