2016. november 15., kedd

Peet: "Egy énekes akkor jó, ha átszellemülve, azonosulni tud a dal lélekvilágával."

Tavalyi évben két fiatal közreműködésével alakult meg az Art of Beats formáció. Különlegessége, hogy a mai modern popzenét egy teljesen egyedi hangzással vegyítik.  Tomor Péter „Peet” a billentyűs és ütőhangszerek, míg a mikrofon mögött Szemenyei Vivien „Vien” áll. A lány amellett, hogy énekesként tevékenykedik, a dalok szövegében is közreműködik. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miért nevezhető egyedülállónak a duó munkássága, akkor olvassátok el a velük készült interjúnkat!

Mikor és hogy ismerkedtetek meg a zene világával?
Peet: Mindketten régóta foglalkozunk dalok írásával. Több formációm volt, hiszen gyerekkorom óta zenélek. Leginkább az elektronikus hangzásban mozogtam, de olyan is előfordult, hogy egy gimnáziumi rock zenekarban basszusgitároztam. Hasznos tapasztalat volt az is! 
Vien: Számomra nagyon fontosak a szövegek! Az a dilim, hogy leginkább a sajátjaimmal érzem otthonosan magam a színpadon. Ezért - értelemszerűen - magamnak kezdtem el írni. Az az igazság, hogy megszámolni sem tudom, hány dalszöveget írtam eddig, hiszen több előadónak is készítettem már. Ezeket is büszkén vállalom! 

2015-ben alapítottátok meg az Art of Beats formációt. A közel egy év alatt folyamatos pörgésben vagytok, több videóklipetek is megjelent már, emellett számos rádió előszeretettel pörgeti a dalaitokat. Hogy éltétek meg a hirtelen jött sikert? 
Vien: A sikert nem adják könnyen! Sokat dolgozunk érte, de ez persze nem fáradság, hiszen a zene a hobbynk! Egyenlőre még az országos áttörés nem jött el, de – lehet, hogy furán hangzik - jelenleg talán ez nem is olyan nagy baj! Az Art of egyfolytában formálódik, fejlődik! Teljesen megfelelő nekünk az “ígéretes zenekar” jelző! Nem hajszoljuk a sikert, kényelmesen, élvezetből készítjük a dalokat, saját stúdióinkban. Szerencsére több rádió és média - köztük a Pop-hopp is - felkarolt minket, így folyamatos, pozitív visszajelzéseket kapunk, amit ezúttal is nagyon köszönünk! 
Peet: Nagyon boldogok vagyunk, hogy a kezdetek óta komoly érdeklődés övezi a formációt! Vien már az előző projectem dalszövegeibe is komoly mértékben segédkezett. De sajnos az akkori énekes társam - sokak véleménye szerint - képtelen volt hitelesen átadni a mélyebb értelmű dalok igazi jelentését. Egy énekes akkor jó, ha átszellemülve, azonosulni tud a dal lélekvilágával. Nos, Ezek után kerestem meg az ötlettel Vient, akkoriban hoztuk létre az Art of Beats-et. A “Pici lánnyal” tökéletes az összhang! Amióta együtt toljuk, sokkal lendületesebben haladunk a dalok készítésével, mint amikor “csak” szövegíróként, társ-szerzőként voltunk kapcsolatban. Viennel nagyon egy hullámhosszon vagyunk, azonosan látjuk a jövőt és a szakmai elképzeléseket. Vele - a régebbi zenésztársammal ellentétben - nem kell folyamatosan vitatkozni minden apróságon, megbízunk egymás tudásában. Hihetetlen hangi és külső adottságokkal rendelkezik, egy igazi energiabomba! Amikor tudatosult bennem, hogy nem csupán remek szövegíró, de igazi “front girl”, nem is lehetett kérdés, hogy ideje összeraknunk, amink van! 

Mi adja az ihletet egy-egy dalszöveg megírására?
Peet: Amint arra már utaltunk, a szövegek nagyon fontos részei a daloknak. Igyekszünk az ezerszer elcsépelt sablonokat kerülni. A víz ver minket az ultra-bárgyú, egyszerű, “szerelmes vagyok beléd” típusú megfogalmazásoktól! Az élet minden szegletéről, elsősorban magyar nyelven írunk dalokat, de minekután Vien az angol nyelvet is tökéletesen ismeri és használja, több dalnak megvan az angol nyelvű változata! Ezeket megmutattuk egy külföldre dolgozó promóternek, aki már el is kezdte az Art of Beats Nyugat-Európai (Holland, Angol, Spanyol és Németországi területeken lévő) promócióját. De nem vagyunk naivak! Természetesen ezek apró, de annál biztatóbb jelek és visszaigazolásai annak, hogy jó úton járunk! A külföld még komolyabb és nehezebb terep a Magyarországinál, így elsősorban itthon szeretnénk idővel ismerté válni!


Szeptemberben jelent meg a „Mindig a szív vezet” című videóklipetek, ami főként a hazavágyódásról és az otthon melegéről szól. A klip különlegessége, hogy egy tüneményes kisgyerekkel dolgoztatok együtt. Milyen volt vele a közös munka?
Vien: Nagyon hálásak vagyunk a kis Botinak a közreműködéséért! Igazi profiként állt a forgatáshoz, de természetesen az apukája jelenléte - aki a klip rendező-operatőre, nagyon megkönnyítette a feladatát. Ezúttal is köszönjük az egész család nagyon-nagyon kedves és segítőkész hozzáállását! Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a dal lassan eléri - és talán át is lépi - a 20 000 megtekintést a Youtubeon!

A forgatás alatt voltak olyan vicces pillanatok, amelyeket megosztanátok velünk? 
Peet: A forgatásra egy csodálatosan szép és meleg, kora őszi napot szemeltünk ki. Mire Siófokra értünk, sajnos - ahogy a filmekben lenni szokott - beborult az ég, és komoly felhőszakadás vette kezdetét. Szerencsére nálunk mindig van “B és C terv” is, így azonnal Budapestre utaztunk, ahol egész éjszaka forgattunk a város több pontján. Nagyon vicces és felemelő pillanat volt például, amikor francia turisták az angol nyelvű felvételeknél megtapsolták Vient, sőt! Komoly autógramm osztásra is sor került! Igazán vidám pillanatok voltak!

Információink szerint, már gőzerővel dolgoztok a következő kislemezeteken. Hogy álltok jelenleg a stúdiómunkálatokkal és mikorra várható a megjelenés?
Peet: Van egy jó hírünk! “Bújj majd hozzám” címmel már meg is jelent az említett új dal. Jó értelemben volt meglepetés és váratlan, hogy pár nap alatt többezres megtekintéssel és rengeteg pozitív véleménnyel debütált! Ez a pörgős dal a tél rejtett szépségeiről szól! Figyelem! Hallgatása közben érdemes rétegesen összebújni! :-) 



Vien! Nem csak azt Art of Beats által találkozhatunk veled, hanem a saját, akusztikus hangzású Vien Dans Crew formációddal is járod az országot. Hogy sikerül összeegyeztetned az idődet, hogy mind a két helyen maximálisan toppon tudj lenni? 
Vien: Sokan vannak, akik három műszak mellet, még két mellékállást vállalnak, és közben gyermekeket nevelnek! Ők is helytállnak és végigcsinálják, mert ami fontos, azért megéri! Én így vagyok a zenével! Imádok alkotni, imádom a közönséget! :-) 

Mit üzennétek a Pop-Hopp Extra követőinek?
Vien és Peet: Nagyon megtisztelő, hogy elolvastátok ezt a bemutatkozó interjút, reméljük a jövőben is számíthatunk a figyelmetekre! Biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan személyesen is találkozni fogunk valahol az országban vagy a határokon túl! 2017-ben elindulunk az élő koncertekkel, de az is elképzelhető, hogy kisebb fellépéseken futunk össze! Ha így lesz, csak annyit mondjatok; “Helló Pop-Hopp!” Puszi mindenkinek!

S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése